A magány és én
2011.01.26. 01:26
Magány a társam ezen az éjjen,
Beszélget velem, túl minden kéjjen,
Nyugtatom őt, nem kell hogy féljen,
Dolga csak annyi, hogy velem éljen.
Elszívunk egy cigit, a füstöt fújom,
Nézem a szemét, a lelkét bújom,
Könnyítek a szívemet terhelő súlyon,
Nekiadom magam, hogy ne azon múljon.
Karmával belémmar, engedem vérezzen,
Két karja átölel, hagyom hogy érezzen,
Rámtekint szép szeme, nem kell hogy kérdezzen,
Ha indulat elragad, nem lesz mi fékezzen.
Másnap az ébredés, testemben fájdalom,
Kinyitom szememet, s ott ül az ágyamon,
Kérdezem, nem felel, szívemben nagy halom
Üresség honol, és szemében szánalom.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://haloszovo.blog.hu/api/trackback/id/tr562613988
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
CatSmile 2011.01.26. 01:34:19
Ejnyena... Mi történt? Elmeséled? *pislog*