Retinámba égett múltam megvakított, nincs amivel lássam a jövőt. Forró, végtelen sivatagban tapogatózom, cél, irányérzék és víz nélkül, lábamnál skorpiók és mérgeskígyók. Már csak az életösztön visz előre. De nem sokáig. Egy biztos..

Az út végén, bárhol is legyen az, ott vár a hűsítő víz. A vízhordó csuklyás, köpenyes alak az örök élet vizét adja..és akkor majd végre nyugi lesz.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.